A napjaink nemzetközi kozmetika és parfümiparának alapját meghatározó három asszony azonos gyökerekkel rendelkezik, és sokban hasonlatos volt pályafutásuk is.
Helena Rubinstein
a lengyelországi Krakkóban született, 18 éves korában a kifejezetten számára elkészített 12 tégely krémet elvitte Ausztráliába, itt gyógyhatású kozmetikai összetevőket és kenőcsöket vegyített, ami azonnal híressé tette. 1920-ban nyitotta meg első szépségszalonját Melbourne-ben, ezt követően Londonban, Párizsban, és New Yorkban, miközben folytatta termékei gyártását és értékesítését.
Estée Lauder
New Yorkban, egy pozsonyi magyar zsidó bevándorló családjában született. 1946-ban férjével, Jospeh Lauderrel megalapították közös cégüket, mely luxusminőségű bőrápolókat, "make up-okat", illatokat gyártott, olyanokat, amelyek napjainkban is világszerte keresettek.
Judith Müller
nagyon fiatalon kezdte kozmetikai pályafutását szülővárosában. Később szüleivel Izraelbe emigrált. Tanulmányait Párizsban folyatta, majd Izraelbe visszatérve azon dolgozott, hogy valóra váltsa álmait, és elkészítse az első nemzeti illatot: a Bat Sheba parfümöt és a King David Men's Cologne kölnit. Néhány éven belül termékeit, amelyek azóta világszerte ismertté váltak, már 16 országba exportálták.
Aromaterápia
Megjelent az aromaterápia is újra kozmetikában. Szaglószervünk különlegesnek minősíthető, hiszen az egyetlen olyan érzékszervünk, amely közvetlen kapcsolatban áll az úgynevezett limbikus rendszerrel, vagyis agyunknak a fejlődéstörténeti sorrendben először kialakult részével. Ezért az illatok, a szagok közvetlenül és azonnal befolyásolják az idegrendszert, érzelmeinket, lelki beállítottságunkat. A szaglás, az emlékezés, az érzékelés és a reagálás mindezekre, egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt együttesen megy végbe.
Egy 1926-ban megjelent könyvben aromaterápiának minősítik az illatos növények, drogok és az illóolajok használatán alapuló gyógyító eljárások összességét. Illóolajnak pedig egy adott növény vagy növényi rész vízgőzzel lepárolható (vagyis desztillálható) illékony vegyületeinek összességét nevezi. Valóban így van, hiszen ma már bizonyított tény, hogy az illóolajok nemcsak a baktériumok, vírusok és gombák szaporodását gátolják, hanem görcsoldó, fájdalomcsillapító és köptető hatásuk is van.
Körömápolás
Az embert mindig foglalkoztatja a külseje, és természetesen ebbe beletarozik a köröm ápolása is. Ez a jelenség a történelem folyamán végig megfigyelhető. A mai hölgyeknek már nem kell megelégedniük körmeik egyszerű díszítésével. A választékban a lakkozástól az egészen egyedi, szinte é
kszerként viselhető művészi díszekig minden megtalálható.
Kozmetikai ipar Magyarországon
1945 után kezdett kifejlődni a magyar kozmetikai ipar és magán viselte az egyes korok jellemzőit. Tudományos alapokra fektették a tapasztalati kozmetika művészetét, az orvostudományok, főként a bőrgyógyászat haladásával, a kémia és a fizika fejlődésével lassan mai magas színvonalra kerül a kozmetika.
Kovács Enikő
kozmetikus mester
A cikket szponzorálta
www.sasadwellness.hu |