A szoláriumlámpák a 320 és 400 nanométer közötti tartományban sugároznak, ezzel a napsugárzásnak a hatás szempontjából legfontosabb fényösszetevőit: az UV-A és az UV-B tartományba eső sugarakat utánozzák.
A természetes napfény pótlására, a mesterséges ibolyántúli sugarak előállítására szolgáló első készüléket a múlt század végén egy Finsen nevű dán orvos szerkesztette, amely szénrudas ívlámpa volt. Azóta számtalan házi használatra szánt kvarclámpát és szoláriumot fejlesztettek ki. Mivel a közönséges üveg elnyeli az UV-A és az UV-B tartományba eső sugarak jó részét, a szoláriumlámpákat és csöveket különleges, az UV-fényt áteresztő kvarcüvegből készítik. Az égő belsejében higany van, az ennek gőzén áthaladó elektromos áram gerjeszti a higanymolekulákat, amelyek ennek hatására bocsátják ki az ibolyántúli sugarakat. Hasonló elven működnek a xenonlámpák is, amelyek a napfény spektrumához jobban hasonló összetételű fényt adnak, így alkalmasabbak a természetes napsugárzáséhoz hasonló hatások elérésére.